Annie Csodaországban
2015. szeptember 3., csütörtök
játszmák
2015. május 28., csütörtök
függőség
Egész életemben társra vágytam, de a szabadság mindig
megkísértett. Féltem a felelősségtől, de még jobban rettegtem a magánytól. Rám
nehezedett minden törékeny szív súlya, gyenge testem nem bírhatott el
mindennel. Osztozni akartam veled minden fájdalmamon, mindenemen. Akartam, hogy
törött szíveket gyógyíts te is. Ha nem is sokat, az enyémet mindenképp... Végül azzá tettelek, akivé sosem akartalak. Egyetlenné. Mindenné… És bár közel vagy,
mégsem osztozol…
2015. március 16., hétfő
arra ébredtem, hogy nem vagy mellettem
Gondoltam előveszlek, önzőn, kereslek magamban. Egész mélyre
fészkelted magad. Törékenyebb vagy, mint valaha. Félek kimondani a neved is,
pedig folyton bennem visszahangzik. Nem akarom a közhelyeket, de rólad
álmodtam, és ürességben ébredtem. Csak azt akartam, hogy valóra válj,
megbocsáss, és újrakezdjük a megismételhetetlent. Az egyetlent, az elsőt. Az
igazit. Eljátszom a gondolattal, megfeledkezem a világról, kiráz a hideg, és
sírni akarok. Gyászolni téged… a világunkat. …Sosem érdemeltük meg egymást
igazán…
2014. december 9., kedd
jegyzet az élethez
A világ legcsodálatosabb dolgai apróságok, törékeny álmok, pillanatok, melyek végesek, mégis végtelen szeretetet adnak. Ezek miatt a dolgok miatt érzed, hogy van helyed ebben a nagy világban. És csak ezek képesek arra, hogy őszinte mosolyt csaljanak az életedbe. Neked pedig csak egy feladatod van: vedd észre, szorítsd magadhoz, és éld meg őket!
2014. július 23., szerda
nincsenek himnuszok
Nincsenek hozzád méltó
himnuszok. A szívem keresi a szavakat,
melyeket érdemelsz… De csak találgatni tudok, folyton eltévedek valahol. Aztán
visszatalálok hozzád, egész közel. Sosem gondoltam volna, hogy így magadba
fogadsz. Hogy majd akkor vallasz szerelmet, mikor meg sem érdemlem. Úgy, ahogy
sosem reméltem volna. Senki sem mondta, hogy egyszerű lesz. Végleteink
szorításában ébredünk és fekszünk minden áldott nap. Mégis dicsérlek,
köszönlek, kérlek, akarlak. Ma. Holnap. …Mindörökké….
2014. március 17., hétfő
búcsú
Mikor elveszítünk valaki fontosat,
olyankor ébredünk csak rá, hogy mennyire törékenyek a kincseink… hogy mennyire
múlandóak a csodák. Mikor búcsú nélkül van vége. Nincs utolsó ölelés, nincs
lezárás. Hirtelen hasít a szívembe a tudat, hogy ennyi volt.. Nem számoltuk a
napjainkat, bele sem gondoltunk, milyen múlandó minden. Azt hittük, miénk a
jövő… Hervad a sárga virág az asztalon, és nem találok értelmet már semmiben.
Üres az egész. Félek újra szeretni, újra magamhoz engedni bárkit. Pedig a
legtörékenyebb dolgok a legnemesebbek. De túl könnyen felkap a szél és elrepít
messzire. És már tudom, hogy hiába várlak, hiába kereslek, hiába hívlak… Még
utoljára közel húználak, erősen szorítanálak, hogy érezzelek. Hogy valaki úgy
szeressen, ahogy előtte senki. Hogy azt kaphasd, amit megérdemelsz. De nem
lehet… Hagylak menni… Új csodák várnak, ott ahol remélem nincs fájdalom, csak a
béke.
Most még a könny marja szemem, még égető fájdalom hiányod… Aztán majd az
idő megszépít bennem is mindent, ne félj. És boldog leszek, hogy az életed
része voltam… hogy az életem része voltál.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)